TÖRTÉNELEM A KÉPESLAPOKON
A II. BALKÁNI HÁBORÚ EGY MAGYAR PÉNZÜGYŐR KÉPESLAPJAIRÓL
„A képes levelezőlap egy érdekes kordokumentum. Megjelenésének idején nyomdai úton, nagy tömegben előállított postatermék, amely nem tekinthető se egyedinek, se különösebben értékesnek. A múló idő azonban - hasonlóan más tárgyakhoz - megritkítja mennyiségét és megnöveli az értékét. Ha összevetjük más múzeumokban őrzött használati tárgyakkal, megállapíthatjuk, hogy az alábecsült képeslap sokszor különlegesebb és informatívabb, mint azok. Egyrészt azért, mert felidézi és megőrzi saját korának képi valóságát. Képes oldala grafikai alkotás vagy fénykép alapján készül, a rányomtatott szövegből pedig arról is információt kapunk, hogy mit ábrázol a kép. Ráadásul a postán küldött lap megörökíti feladójának gondolatait, élményeit, így a tárgy mögött megjelenik maga az ember. Ha mindezeket figyelembe vesszük, máris érthető, hogy miért voltak a képeslapnak – szinte megjelenésének első pillanatától – szenvedélyes gyűjtői, és miért egyre népszerűbb a történelem iránt érdeklődők: a kutatók és a laikusok között is." [1]
A képes levelezőlapokról
A képes levelezőlap a 19. század második felében megjelenése után viharos gyorsasággal elterjedt. A képeslapokat nemcsak az üzenetek közvetítése miatt küldték, hanem azért, hogy elhelyezzék a családi albumokba. Angliában szokássá vált, hogy a fogadószoba egyik asztalkáján ott hevert a rézveretes fedelű album, benne a képeslapokkal.[2]
A képeslapok történetével először Erős László foglalkozott[3], majd Petercsák Tivadar írt részletesen a képes levelezőlapokról, majd a magyar képeslapokról.[4]
Legutóbb a képeslap történetének rövid áttekintését Bodor Mária közölte a szerencsi Zempléni Múzeum Képeslapgyűjteményéből a máriapócsi képeslapok ismertetése során.[5] A kutatás a képes levelező lapok második korszakát az 1900–1914 évek közötti időszakot tartja aranykornak.
A képeslapnak a kortársak számára történő üzenetközvetítésen túl az idő múlásával további jelentősége is megnyilvánul. A képeslap szövege megőrzi írójának üzenetét, rögzíti gondolatait, a vele történeteket, tehát általa az ember, a személy jelenik meg nemcsak a címzettnek, de a késői utódok előtt is.
