TÖRTÉNELEM A KÉPESLAPOKON
A II. BALKÁNI HÁBORÚ EGY MAGYAR PÉNZÜGYŐR KÉPESLAPJAIRÓL
„A képes levelezőlap egy érdekes kordokumentum. Megjelenésének idején nyomdai úton, nagy tömegben előállított postatermék, amely nem tekinthető se egyedinek, se különösebben értékesnek. A múló idő azonban - hasonlóan más tárgyakhoz - megritkítja mennyiségét és megnöveli az értékét. Ha összevetjük más múzeumokban őrzött használati tárgyakkal, megállapíthatjuk, hogy az alábecsült képeslap sokszor különlegesebb és informatívabb, mint azok. Egyrészt azért, mert felidézi és megőrzi saját korának képi valóságát. Képes oldala grafikai alkotás vagy fénykép alapján készül, a rányomtatott szövegből pedig arról is információt kapunk, hogy mit ábrázol a kép. Ráadásul a postán küldött lap megörökíti feladójának gondolatait, élményeit, így a tárgy mögött megjelenik maga az ember. Ha mindezeket figyelembe vesszük, máris érthető, hogy miért voltak a képeslapnak – szinte megjelenésének első pillanatától – szenvedélyes gyűjtői, és miért egyre népszerűbb a történelem iránt érdeklődők: a kutatók és a laikusok között is." [1]
A képes levelezőlapokról
A képes levelezőlap a 19. század második felében megjelenése után viharos gyorsasággal elterjedt. A képeslapokat nemcsak az üzenetek közvetítése miatt küldték, hanem azért, hogy elhelyezzék a családi albumokba. Angliában szokássá vált, hogy a fogadószoba egyik asztalkáján ott hevert a rézveretes fedelű album, benne a képeslapokkal.[2]
A képeslapok történetével először Erős László foglalkozott[3], majd Petercsák Tivadar írt részletesen a képes levelezőlapokról, majd a magyar képeslapokról.[4]
Legutóbb a képeslap történetének rövid áttekintését Bodor Mária közölte a szerencsi Zempléni Múzeum Képeslapgyűjteményéből a máriapócsi képeslapok ismertetése során.[5] A kutatás a képes levelező lapok második korszakát az 1900–1914 évek közötti időszakot tartja aranykornak.
A képeslapnak a kortársak számára történő üzenetközvetítésen túl az idő múlásával további jelentősége is megnyilvánul. A képeslap szövege megőrzi írójának üzenetét, rögzíti gondolatait, a vele történeteket, tehát általa az ember, a személy jelenik meg nemcsak a címzettnek, de a késői utódok előtt is.
A KÉPESLAPOK JELENTŐSÉGE PELCZL BERTA ÉLETÉBEN
A CÍMZETT: PELCZL BERTA
Pelczl Berta a 20. század elején volt fiatal leány. Családi körülményeiről csupán az anyakönyvek szükséges adatai nyújtanak némi felvilágosítást.
Vázlatosan leírható családtörténete a 19. század utolsó és a 20. század első évtizede jellegzetesnek nevezhető kispolgári környezetébe nyújt bepillantást.[6]
Szülei Pelczl József és Mezőssy Zsófia 1873. november 29-én, Karászon házasodtak össze a római-katolikus vallás előírásai szerint. Tanuk voltak T. Ferenczy Gyula és Csiszár Imre református pap. Némethy Ágoston plébános eskette őket. Családi körülményeiről csupán az anyakönyvek szükséges adatai nyújtanak némi felvilágosítást.
1. kép Pelczl Berta (1912)
Édesapja, Pelczl Josef római-katolikus gépész, akinek származási helyeként Obersdorf Csehország szerepel. Az ő édesapja Pölczl Albert, édesanyja Simon, Borbala volt. [7]
2. kép Hajasd
A kiegyezés után meginduló gazdasági fellendülés hozhatta Magyarországra az osztrák édesapát, aki itt élte életét. Bizonyára nem véletlenül jött az Alföldre a gépész képzettségű férfi, aki Nyírkarászon, ebben a Szabolcs vármegyei községben telepedett le. Egy kisnemesi családból származott leányt vett feleségül. [8]
Pelczl Berta édesanyja Mezőssy Zsófia Mezőssy Pál és Nagy Zsófia nemesek elsőszülött gyermeke, aki 1852. március 15-én született, keresztszülei Kálmáncsehy Tamás és Asztalos Erzsébet voltak.
A Mezőssy család a 19. században több Karász közelében fekvő községben volt részbirtokos.[9] A történeti források adatai szerint a család a 17. században a Hegyaljáról, Tolcsváról jött a Nyírségbe. Családi emlékezetünk is megőrizte, hogy dédanyánk tolcsvai Mezőssy Zsófia volt.
Pelczl Berta, ahogy becézték, Bertuska 1889. január 8-án született Nyírkarászban, 1889. január 11-én keresztelték a református egyház szertartása szerint. Édesanyja, Mezőssy Zsófia református nemes lakos, édesapja Pelczl Josef, keresztszülők Mezőssy Pál és Mezőssy Erzsébet karászi lakos.
Gyermekkora
A családi hagyomány szerint Pelczl József cséplőgép tulajdonos volt, ezzel tartotta el családját. Élete tragikusan ért véget, mert kezességet vállalt egy barátja érdekében, váltót írt alá, ami elvitte a cséplőgépet és emiatt öngyilkos lett.
Berta még alig múlhatott tíz éves, amikor édesapja már meghalt. 1901-ben egyik testvére, Adolf már özvegy Pelczl Józsefnének címezi az általa küldött képeslapot.
Pelczl Berta gyermekkorát Nyírkarászon töltötte, ahol a képeslapok címzése szerint nem a faluban laktak, hanem feltehetően édesapja gépész foglalkozása miatt uradalmi tanyákon.
Népes családba született, hatan voltak testvérek, akik felnőttek, három fiú és három leány.
Két fiútestvére, József és Adolf pénzügyőr volt, legkisebb bátyja, Géza tanító. Nővére, Ida Sárospatakra ment férjhez egy fényképészhez, Ilona nővére az esküvője előtt halt meg, agyhártyagyulladás vitte el. [10]
Mivel a család történetéről gyermekkorunkban szinte soha nem beszéltek nagyszüleink, szüleink, így szóbeli emlékanyag nem állt rendelkezésemre. Írásos dokumentumok, naplók, levelek sem maradtak fenn a néhány legszükségesebb anyakönyvi kivonaton túl, így további forrásokat kellett keresni. Így jutottam el Nagyanyám leánykori képeslap albumához.
Pelczl Berta képeslapjai
A képeslapok üzenetei adtak kiindulási pontot ahhoz, hogy megpróbáljam Pelczl Berta élete egy szakaszának, pontosabban az ahhoz kapcsolódó tárgyi világnak a megrajzolását. A képeslapokból kiderül, hogy a múlt század elején egy kispolgári család még falun is mozgalmas életet élt, egyáltalán nem voltak bezárva a környezetükbe. Gyakran mentek látogatóba egymáshoz a rokonok és a barátok, hetekig vendégeskedtek. Sajnálhatjuk, hogy csak azokat a lapokat ismerjük, amelyeket ő kapott.[11]
Pelczl Berta képeslapjai a képeslapok aranykorszakába tartoznak, 1900–1914 közöttiek. A képeslapokat ő is albumban tartotta. Piros fedelű, szecessziós, 20. század eleji képeslap albumában városképek, üdvözlő lapok egyaránt szép számmal voltak. Mindez arról tanúskodik, hogy a képes levelezőlapok kedveltsége, megőrzése a 20. század első évtizedében már hazánkban is általánosan elterjedt volt, hiszen egy nyírkarászi polgárlány is gyűjtötte a színes képeslapokat.
Ezek a száz éves lapok lehetőséget nyújtottak ahhoz, hogy a rövid szövegek alapján, ha töredékesen is, de fogalmat alkothassunk ezen időszak falusi polgári létéről. [12]
3. kép Szarajevo képes levelezőlapon
A közel 100 képeslap között külön csoportot alkottak az Adolf bátyja által küldöttek. A képes levelező lapok annak bizonyítékai, hogy Berta szívesen kapott képes lapokat. Bátyja szívesen, szeretettel örvendeztette meg húgát a változatos lapokkal. Közülük mutatok be egy csoportot, a Bosznia-Hercegovinából küldötteket.
A TÖRTÉNETI KÖRÜLMÉNYEK
BOSZNIA-BERCEGOVINA A 20. SZÁZAD ELEJÉN
A képeslapok szövegét olvasva felmerül, hogy milyen események eredményeként került a lengyel-magyar határról Bosznia-Hercegovinába egy nyírségi pénzügyőr.
Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájában a 19. század második felében jelentős helyet foglaltak el az Oszmán Birodalom meggyengülése nyomán felerősödő nemzeti mozgalmak.[13]
Bosznia-Hercegovinának az Osztrák-Magyar Monarchiához történő 1878-as csatolása, az un. okkupáció előzményének azt tartja a történetírás, amikor 1875-ben Ferenc József látogatást tett Dalmáciában. Ekkor az egész terület még a török birodalom része volt. A látogatást a hercegovinaiak jelzésnek vették és fellázadtak a törökök ellen. A felkelés hamarosan átterjedt egész Boszniára. Andrássy Gyula külügyminiszter ekkor még úgy vélte, mivel a szerb fejedelemség igényt tart a területre az ott élő szerbek miatt, át kell engedni a szerbeknek, hogy azok ne foglalkozzanak a Monarchián belül élő szerbekkel. [14]
A balkáni népek mozgolódása miatt ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia tartott egy új nagy szláv állam létrehozatalától. 1877-ben megindult az orosz-török háború, amelyet 1878. március 3-án a San Stefano-i béke zárt lett, ennek értelmében létrehozták Bulgáriát, míg Szerbia és Montenegro függetlenné vált.
Az ifjútörökök 1908-as sikere arra ösztönözte a Monarchiát, hogy a névleg még Törökországhoz tartozó Bosznia teljes jogú annexióját deklarálja, amit 1908. október 5-én jelentett be Ferenc József. Ez újabb válságot jelentett a Balkánon, mivel a meglévők mellett feszültséget okozott Oroszország és a Monarchia között.[15]
1908 szeptemberében a két nagyhatalom megállapodott a feszültség csökkentésében. Bosznia annektálásának elismeréséért cserébe a Monarchia támogatni fogja a szorosokkal kapcsolatos orosz felvetéseket, amelyek célja Oroszország kijutása volt a Földközi-tengerre.[16]
Az annexiót a Monarchia villámgyorsan véghezvitte. A Habsburg kormányzat átvette ugyan Bosznia Hercegovina igazgatását, de a szerb nacionalisták, akik szintén szerették volna megszerezni a területet, abban reménykedtek, hogy valamilyen módon megszerezhetik. Az addig őket támogató Oroszországhoz azonban hiába fordultak segítségért, végül ultimátummal fenyegetve kénytelen volt elfogadni ezt a tényt.[17]
A 20. század második évtizede ismét forrongást hozott a Balkánra. Ekkor éledtek fel az albán függetlenségi igények. 1912 márciusában a bolgár és a szerb kormány egyezményt kötött a törökök elleni háborúról. A hadüzenet Görögország és Macedónia csatlakozásával októberben következett be. November 4-én a sikerek hatására a török kormány fegyverszünetet kért, amelyet 1912. december 3-ig egyenként megkötöttek a résztvevő államok. A támadók gyors előrehaladása hatására az albánok ráébredtek, az vár rájuk, hogy területüket a szerbek és görögök megosztják egymás között. Ezért 1912. november 28-án kikiáltották a függetlenséget.
Még folytak a nagyhatalmak nagyköveti rendezési kísérletei, miközben a szerbek, akik ki akartak jutni a tengerre, elfoglalták Durazzot. Ezt az Osztrák–Magyar Monarchia nem tűrhette, ezért diplomáciai tárgyalásokkal és katonai fenyegetéssel elérte, hogy a szerbek kiürítették a kikötőt.[18]
A 20. század elején a Monarchia kapcsolata Szerbiával kétszer a háború szélére került. A feszültség az annexiós válság során 1909 tavasza után 1912 őszén az I. balkáni háborúban csúcsosodott, amikor Szerbia csapatai albán tengerpartot vettek birtokba, és csak Bécs ultimátumának hatására vonultak vissza 1912 decemberében. A feszült helyzet 1913 februárjáig tartott, amikor a Monarchia és Oroszország kompromisszumot kötött Szerbiáról, mely szerint Szerbiát elzárják az Adriától, de más albán területekkel kompenzálják. Ezután az első Balkán háború állóháborúvá vált, amelynek keretében a görögök, a bolgárok és a szerbek török területeket foglaltak el. Skutanit viszont a török parancsnok Montenegrónak adta fel. Ekkor az adriai osztrák flotta március végén blokád alá vette az albán partokat, majd áprilisban Skutani megadta magát, az osztrák–magyar seregek megindultak a montenegrói határ irányába. A Monarchia megint fenyegetően lépett fel albán területek szerbek általi elfoglalása miatt.[19]
Az I. balkáni háborúnak az 1913. május 30-án megkötött londoni béke vetett véget.
De a Balkán ezzel nem csendesedett le, így 1913 júniusában megindult a II. Balkán háború. Szerbia 1913 szeptemberében ismét kísérletet tett arra, hogy Albániában tengeri kijáratot szerezzen, katonákat küldött, de Bécs 1913. október 17-i ultimátumával megakadályozta céljai elérését. A Monarchia az etnikai határokkal rendelkező önálló albán államot szorgalmazta. Az albán kérdés 1913 nyarára záródott le, amikor nagyhatalmak a független Albániáról döntöttek.[20]
PELCZL ADOLF KÉPESLAPJAI
Pelczl Adolf a 20. század elején pénzügyőr volt. A képeslapok tanulsága szerint 1912 nyarától az ország északi részén, a lengyel–magyar határon teljesített szolgálatot, Hajasdon az Uzsoki hágón, Uzsok közelében. 1912 decemberében Ungvárról írja: „Egy kissé a bizonytalanság bánt, amennyiben felmentésünket várjuk az esetleges behívásoktól való felmentés végett. Tegnap Ungvárról 250 katonát hívtak be, akik már többnyire nős emberek, minket csak a végső esetben fognak behívni.”
A fenti lapon kifejezett remények ellenére Adolfot december folyamán bizonyosan behívták, mert december 29-én már egy szarajevói képeslapon a következőket írja: „Hajnali négy óra, Szarajevoban vagyok.”
1913. január 1-jei dátummal több képeslap is érkezik Bertának, amelyeket december 29-én írt. Ezen a napon még Szarajevóból útnak indított egy másik lapot is, amelyen egy török nő látható viseletben.
Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a lapok datálása alapján, amely szerint 1912. december 29-én keltezte, a küldemények két nap múlva már Nyírkarászon voltak. A bélyegzők tanúskodnak erről, mivel látható, hogy nemcsak induláskor, hanem a célpontban, a megérkezéskor is lebélyegezték a lapokat. Így egyértelmű, hogy 1913. január 1-jén már megérkezett minden küldemény.
December 30-án küldi a következőt, amelyen azt írja, hogy egy kis török városka, Konjic látképét küldi. Konjic féluton van Szarajevó és Mostar között. Szarajevóból Mostarba vezetett az útjuk.
4. kép. Konjica képes levelezőlapon
4. a. kép. Konjica képeslap hátoldala
1913. január 4-én érkezett meg egy újabb lap Nyírkarászba. Kiindulva az előző lapok dátumaiból, feltesszük, hogy 1913. január 1-jén adhatta fel. Beszámol arról, hogy megérkezett Mostarba, ahol enyhe idő van, télnek nyoma sincs, a fű zöld. Közli a címét: Mostar hegyi üteg. Eszerint útjuk Szarajavótól Mostárig két napig tartott, bár nem lehet tudni, hogy Szarajevóban mennyi időt töltöttek.
5. kép. Mostar
Körülbelül öt nap múlva, feltehetően január 6-án írhatta a következő lapot, amely arról szól, hogy: „Még mindig Mostarban vagyunk. Várjuk a szabadulást vagy az összetűzést. Czimem: Mostar Nord Lager 10-ik gebürgo batri”.
Egy hét múlva jöhetett az a lap, amely január 16-án érkezett Nyírkarászba. Nehezményezi, hogy miért nem írnak, csak nincs valami baj? Ez azt mutatja, hogy igen gyakori volt a levélváltás a családtagok között.
Hat nap múlva már újból érkezett lap Karászba, január 22-én, amelyet január 19-én adhatott fel a két nap utazást számítva.
Január 20-án közli, hogy megkapta az előbbiekben hiányolt lapot.
Látható, hogy a januári hónapot sűrű levelezés jellemezte, de itt is meg kell jegyeznünk, hogy ezt a ránk maradt képeslapok alapján tételezhetjük fel.
Február folyamán olyan képeslapot küldött, amely a szerb-török határt ábrázolja egy szarajevói lapon.
1913 februárjában elterjedhetett a hír a katonák között, hogy viszik haza az ott lévőket. Az 1913. február 9-én kelt, Nyírkarászba február 12-én, tehát ugyancsak két nap múlva, érkezett lapon sajnos a feladás helye nem ismert, csak a március 11-i karászi érkezés olvasható, amely már egy reménybeli örömhírt közöl a családdal. „Előre láthatólag már a napokban haza engednek. Előbb a családos emberek mennek haza.”
Az 1913 év húsvétját feltehetően Mostarban töltötte, egy itteni lapot küldött március 20-án. Március elején dubrovniki lap érkezett.
6. kép. Dubrovnik
6. a. kép. Dubrovniki képes levelezőlap hátoldala
Bertuskának március 8-án írhatta a következő lapot, amelyben három havi távollétről beszélve leírja: „A napok kérdése, hogy történni fog valami vagy jobbra vagy balra.”
Nem olvasható dátum a József bátyjának, aki szintén pénzügyőr volt, az Ung megyei Szerednyei járásban fekvő Szerednyére küldött lapon, de feltehető, hogy ebben az időszakban írhatta, mert az előbbi értesítés bizonytalansága érződik a mondatokban. „Kedves Bátyám! Már a dolog úgy áll nállunk, hogy órák kérdése, hogy innen komoly czélból el kell mennünk. Hogy hova fogunk menni, már előre sejtjük, mert így nagyobb fedezet mellett érkezünk partot.”
Változatlanul Mostarban állomásoztak, mert március 20-án írja, hogy Mostarban van, címe 7/4 tüzérezred.
7. kép. Mostar
7. a. kép. Mostar képes levelezőlap hátoldala
Március 25-én a kisvárdai bankba átutalt 45 koronát. A levelet Géza öccsének írta, mint szól az üzenet, kéri, jelezzen, ha hat napon belül nem érkezik meg a pénz, akkor reklamálhasson. A lap már március 27-én Nyírkarászban volt.
Ugyanezen a napon, március 25-én írhatta Bertuskának: „Én megvagyok valahogy a nagy bizonytalanságban, nem tudom, hogy mikor kellesz indulnunk innét Albánia felé, már erre fel is készültünk, csak felsőbb parancsra kell várnunk az esetleges indulásra. Hogyha nem tudják másképp intézni. Mostmár nagy az elégedetlenség-valaminek közelesen történnie kell.” A képeslap Dubrovnik látképét ábrázolja a tengerbe benyúló földnyelven a várfal bástyái látszanak.
A következő hetekből megint nincsenek képeslapos üzenetek.
1913. április 12-én érkezett Karászba az általunk ismert következő képeslap „Mink készenlétben itten vagyunk, csak egy táviratra kell várnunk, hogy induljunk”..
Két héttel később, 1913. április 30-án ismét bizonytalanságról tanúskodó üzenetet küld: „Még egyelőre nincs kilátásba a hazamenetem, Sőt igen kétséges a helyzetünk. De már történjen is valami, most már rettenetesen unjuk a helyzetet”. Bizonyára zord időjárás lehetett, mert arról érdeklődik, hogy „nem fagyott-e a szőlő és egyéb gyümölcs: A hideget itt is érezzük, de nem ártott, hetek múlva már cseresznyét is ehetünk.”
Úgy tűnik, hogy az események április végére, május elejére lecsendesedtek. 1913. május 15. „A veszedelem már teljesen megszűnt, úgyszintén az ostromállapotok is. Mostmár várnunk kell a további fejleményeket.” Ezt a lapot is Mostaron tette postára.
Pelczl Adolf a balkáni háborúban
Adolf 1912 decemberétől volt Bosznia-Hercegovinába, amelyről már korábban lehettek ismeretei, ugyanis az előző évben egy Mostar 1911. június 26. keltezésű Dubrovnikot ábrázoló képeslap üzenete szerint szerencsésen megérkezett, de még 40 km-es postakocsis út vár rá a következő nap. Sorai szerint tehát 1911 nyarán az ország északkeleti részéről Bosznia-Hercegovina déli részére került. Nem tudjuk, hogy hivatalos út volt-e, bár nem valószínű, hogy magánutazásra indult volna. Az 1878-as okkupálás után a Monarchia hatóságai társadalmi és igazgatási reformokat indítottak. Felvetődik, hogy esetleg Adolf negyedévszázad múlva ilyen feladatokkal kerülhetett Hercegovinába.
Képeslapjai szerint ezt megelőzően 1904-től Uzsokról küldött lapot, eszerint itt a lengyel–magyar határon látott el pénzügyőri feladatokat. Nem tudjuk, meddig lehetett Hercegovinában, de esetleg az év végéig, mert 1911. december 30-án már Hajasdról jelentkezik. Déli útjának okát és célját nem tudjuk, de az bizonyos, hogy kitérő lehetett, mert 1911 decemberében mint fentebb szó volt róla, Hajasdon dolgozott.
1912. decemberi behívása a balkáni háború következménye lehetett. Ez volt a válasz a Monarchia részéről arra, hogy Szerbia albán tengerparti részeket foglalt el. A Monarchia ekkor katonaságot vezényelhetett Bosznia-Hercegovinába. Az 1912-es év végére, Szarajevóba és Mostarba érkezésekor tehát már véget érhetett az 1912 őszi konfliktushelyzet, mert a Monarchia ultimátumának hatására, mint előbb említésre került, december folyamán a szerbek visszavonultak.
A továbbiakban itt töltött fél évéről nem sok adat maradt fenn. A levelezőlapok alapján az idő alatt Mostarban állomásoztak. A levelekből a bizonytalanság érződik.
1913 februárjában felcsillant a remény a hazatérésre, de ez talán csak a reménykedés híre volt. A várakozás olvasható a március–áprilisban küldött levelekből. Várják, hogy történjen valami, majd már történnie kell. Egyetlen biztos utalás márciusban Albániát említi.
De az idő telt, semmi nem történt, ami már a katonák hangulatát is befolyásolta- már történnie kell valaminek, írja április 30-án.
Végül két hét múlva 1912. május 15-én örömhírt közöl: A veszedelem már megszűnt.
Az 1. balkáni háború 1913. május 30-ás a londoni egyezménnyel ért véget. Mindenesetre meg kell említeni, hogy ez a háború még nem okozott olyan felmérhetetlen szenvedést és veszteséget mint később a nagy háború.
8. kép. Hercegovinai kóló tánc
A KÉPESLAPOK FORMAI MEGJELENÉSE
A vizsgált időszakból fennmaradt 19 képeslap arról tanúskodik, hogy a 20. század első évtizedében általánossá vált a képeslapok hátoldalának két részre osztása. A jobboldali, kissé szélesebb sáv a címzés számára fenntartott, a bal oldali, kevéssel keskenyebb szolgált az üzenetek közvetítésére. Dolfi lapjain is találkozhatunk azzal, hogy a szöveg egy része a hely szűkössége miatt átkerül a képes oldalra.
A funkcióra utaló megnevezés a 1913-as datálású képeslapokon soknyelvű. Francia, angol, német mellett szerbül is szerepel, ez utóbbi latin betűk mellett cirill betűkkel is olvasható. Mindezeken túl magyarul is megtaláljuk Levelező Lap formában.
A KÉPESLAPOK KIADÓI
A képeslapok kiadói között több név szerepel, ami azt bizonyítja, hogy a lapnyomtatás már az 1910-es évek elejére Európa szerte mindenütt megjelent. A mostariként szereplő Pacher és Kisics kiadónak 1907- 11-es évszámú szarajevoi, mostari. kolnjic-i lapjai maradtak fenn.
Szarajevoi kiadó volt Simon Kattané, mindegyiken magyarul is szerepel a megnevezés.
Mostart ábrázolja a mostari Brüder Z. Stojkovac lapja, amelyen szerbül és németül írták a megnevezést, de magyarul nem szerepel
Ugyancsak mostari volt Tritko Dudic, ő sem szerepelteti magyarul a képes lap megnevezést. Mostart ábrázoló lapjain.
A helyi lapkiadás mellett külföldi nyomtatású lapok is fennmaradtak, mint a dalmáciai Dubrovnikot bemutató lapon nincs szerb írás, csak német név, az egyiket Drezdában nyomtatták. Egy lapon német szöveg szerepel.
Irodalom:
Bodor Mária
2017 Máriapócsi képes levelezőlapok. In: Iváncsó István szerk.: Liturgikus örökségünk XXI. A „Homo liturgicus” ünnepi szimpozion előadásainak anyaga 2017. szeptember 29-30. Nyíregyháza 2017. 379-406.
Borovszky Sámuel szerk.
1900 Szabolcs vármegye. Budapest
Erős László
1985 Képeslapok könyve. Bukarest
Hibert Bálint
2016 Ausztria és Magyarország migrációs kapcsolata a dualizmus idején (1870-1910). Földrajzi Közlemények 2016. 140. 4. pp. 362-375.
Jelavich, Barbara
2000 Balkán története II. 20. század. Budapest 2000.
Krausz Tamás
1999 szerk.: A Balkán-háború és a nagyhatalmak Rigómezőtől Koszovóig. Történeti és politológiai előadások.- Politikatörténeti Füzetek XIII. Budapest
Niederhauser Emil
1999 A két balkán háború és előzményei I. In: Krausz Tamás szerk.: A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak. Történeti és politológiai előadások. Budapest. Napvilág. 1999. 11-22.
Palotás Emil
1999 A cári Oroszország és a Balkán. In: Krausz Tamás szerk.: A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak. Történeti és politológiai előadások. S Budapest: Napvilág. 1999. 37-46.
Petercsák Tivadar
1994 A képes levelezőlap története. Miskolc-Eger
2020 A magyar képes levelező lap története. Budapest
Pölöskei Ferenc
1999 Az Osztrák Magyar Monarchia Balkán politikája az I. világháború előtti években: In: Krausz Tamás szerk.: A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak. Történeti és politológiai előadások. Budapest: Napvilág. 1999. 47-54.
P. Szalay Emőke
2010a Pelczl Bertuska élete képeslapok alapján. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 4. 438-444.
2017 Dédanyáink, nagyanyáink, anyáink. Divattörténeti vázlatok 1860–1945. Debrecen. 77. p.
2020a A polgári életmód tárgyi emlékei I. Pelczl Berta hozománya 1911 körül. Debrecen
2020b A polgári életmód tárgyi emlékei III. Polgári családi könyvtár a 20. században. Bancsi–Szalay–Pap család könyvtára. 1900–1945–2020. Debrecen
P. Szalay Emőke–Szalay Csilla–Sassné Szalay Gyöngyi
2011 Családtörténeti töredékek. Bancsi Géza–Pelczl Berta–Bancsi Icuka élete 1900-1945. Debrecen
Jegyzetek:
[1] Petercsák Tivadar 1994. 3.
[2] Erős László 1985. 17.
[3] Erős László 1985,
[4] Petercsák Tivadar 2020.
[5] Bodor Mária 2017. 383.
[6] P. Szalay Emőke 2010. 443-448.
[7] Az Osztrák-Magyar Monarchián belüli migráció jelenségéről Hilbert Bálint tanulmányában megfogalmazza, hogy a két ország közötti vám- és kereskedelmi szövetségben Ausztria az iparának, Magyarország a mezőgazdaságának megerősítésére törekedett. Az osztrák–magyar migráció volumene az általa vizsgált négy évtizedben (1870–1910) változott. 1870-ben osztrákok jöttek többen hazánkba, 1880-tól viszont megfordult a trend. A vándorlási útvonalak között második legerősebb iránynak a Csehországból hazánk felé történő útvonalat nevezi meg. Hibert Bálint 2016. 362– 374. Pelczl Josef Magyarországra kerülése beleilleszkedik ebbe a tendenciába.
[8] A család történetét részletesen lásd P. Szalay Emőke.-Szalay Csilla.-Sassné Szalay Gyöngyike 2011. 24-36
[9] A Mezőssy család különböző ágai Szabolcs megye számos településén voltak kisebb birtokosok. Lásd pl. Borovszky Sámuel 1900. Apagy 13., Bogát 19., Búj 21., Gelse 27., Gyulaháza 28., Kótaj 38., Nagyhalász 46., Pazony 56., Rohod 61.
[10] Életéről részletesen P. Szalay Emőke 2010. 438-444., P. Szalay Emőke-Szalay Csilla-Sassné Szalay Gyöngyi 2011. 24-36., P. Szalay Emőke 2017. viseletéről, ruháiról. 2020a., fennmaradt tárgyi emlékanyagáról, 2020b. olvasmányairól
[11] Képeslap gyűjteményéről lásd P. Szalay Emőke 2020a.
[12] A képeslapok történetéről lásd Erős László 1985., Petercsák Tivadar 1994.
[13] Pölöskei Ferenc 1999. 47.
[14] Niederhauser Emil 1999. 17.
[15] Palotás Emil 1999. 44.
[16] Palotás Emil 1999. 45.; Jelavich Barbara 1996. 88-92.
[17] Jelavich, Barbara 1999. 89. Szerbia ígéretet tett, hogy mostantól fogva ez utóbbival jószomszédi kapcsolatokat ápol.
[18] Niederhauser Emil 1999. 20.
[19] Palotás Emil 1999. 46.
[20] Jelavich, Barbara 1999. 93.
Dr. P. Szalay Emőke
habilitált kandidátus, etnográfus, a Déri Múzeum ny. főmuzeológusa, osztályvezetője
