A szóda, a magyar kultuszital

2020. január 30-án nyílt meg a Zempléni Múzeum új időszaki kiállítása, amely "A szódavíz, a magyar kultuszital" címet viseli. A szódavíz kultúrtörténetét bemutató kiállítást Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora nyitotta meg, aki egy érdekes tárlatvezetés keretében mutatta be a máig népszerű ital történetét.

A kiállítás megismerteti a látogatókat a szódavíz feltalálásával, gyártásával és az szénsavval dúsított ital irodalomra és a művészetekre gyakorolt hatásával is. Nemcsak a szódásüveg klasszikus formáit mutatják be, hanem a ma már ismeretlen golyós üvegeket – kracherlit – is, amelyek 100 éve az üdítőitalos és szódás üvegek legjellemzőbb fajtája volt. A kiállítási anyagból kiderül, hogy miként szolgált a szódásüveg politikai üzenetek továbbítójaként, és lett így a korabeli média eszköze.

Bemutatjuk a szódások legjelentősebb versenytársát, a patronos szifont és olvashat az érdeklődő a szódás lováról vagy szamaráról is. 

A több mint 175 éves szikvízgyártás Magyarországon Jedlik Ányos nevéhez fűződik, aki új módszert talált fel a mesterséges ásványvíz előállítására, mivel az addig használt gyártás technológiai leírásai szigorúan védettek és titkosak voltak. A szénsav vízben történő elkeverésének módját azonban nem Jedlik, hanem Joseph Priestley fedezte fel, de találmányával ő vetette meg a magyar szikvízgyártás alapjait.

 A közönség  nemcsak gyönyörködhet a szép és különleges tárgyakban, meg is kóstolhatja a kiállítás tárgyát, a szódavizet, ezért valóban gasztrointeraktív kiállításról van szó.

 

 

© 2019 Zempléni Múzeum. All Rights Reserved.