muzej2017 1                         

A Zempléni Múzeum 2017-ben is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozathoz. Mint minden évben, az idén is érdekes programokkal várjuk az érdeklődőket.

A rendezvény 17 órakor kezdődik, amikor  a múzeumalapító Petrikovits Lászlóra emlékezünk a Rákóczi úti emlékhelynél.

Ez az utolsó alkalom, hogy aki még nem látta, megtekinthesse az "Egyszer volt, hol nem volt" - Mesélnek a tárgyak (Szerencs és környékének régészeti emlékei) című időszaki kiállításunkat. A tárlatzáró rendezvényem összegezzük a kiállítással kapcsolatos élményeket, tapasztalatokat, és még utoljára tárlatvezetésen és múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők.

21.00 órától a képeslapok világát fedezhetjük fel, zenés tárlatvezetés segítségével. 

22.00 órától kezdődik az este leginkább várt programja, az éjszakai vártúra. Ennek során kilépünk a múzeum falai közül, és bebarangolva a Rákóczi-vár környékét megismerkedhetünk a vár és lakóinak történetével.

Az érdeklődők (korosztálytól függetlenül, tehát nemcsak a kicsi, de a "nagy gyermekek" is) különféle kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

Sok szeretettel várunk mindenkit ezen a szép nyári estén múzeumunkba, legyenek a vendégeink!

 

Múzeumok Éjszakája, 2017. június 24 (szombat) 17.00.től 23.00-ig

Zempléni Múzeum, Szerencs, Rákóczi-vár 

Értesítjük az érdeklődőket, hogy a Zempléni Múzeum ünnepek alatti nyitva tartása a következőképpen alakul:

 

április 29. (szombat)    nyitva

április 30. (vasárnap )  nyitva

május 1. (hétfő)          nyitva

 

   10.00 - 16.00  óra között.

 

 2017. május 2-tól a megszokott nyitva tartási rendben fogadjuk vendégeinket.

  

Május 1-jén is sok szeretettel várjuk látogatóinkat!

 

 

Az Erzsébet-program keretében a szerencsi Zempléni Múzeum napközis tábort hirdet általános iskolás gyermekek számára!

A tábor ideje: 2016.08.08-2016.08.12. (8.00 és 16.00 között)

A táborozásban résztvevő gyermekek napi étkezési ellátást kapnak (reggeli, ebéd, uzsonna, gyümölcs).

A RÉSZVÉTEL INGYENES!

A múzeum dolgozói minden nap változatos programokkal várják az érdeklődő gyerekeket!

További információ kérhető:

személyesen: Zempléni Múzeum, 300Szerencs Huszárvár út 11

telefonon: 47/777-770 vagy a 20/225 6698-as számon (Domán Ágnes vagy Simka Orsolya)

e-mailen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">

 

A tábor csak megfelelő számú jelentkezés esetén indul.

Jelentkezési határidő: 2016. 07.18. (hétfő)

(Jelentkezni levélben, vagy telefonon lehet, a résztvevő gyermek adatainak megadásával.)

 

Részletes program:

 

Bővebben: Táborozz a múzeumban!

 

Örömmel értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy a felhívásunkra elegendő számú jelentkezés (51 fő) érkezett. Az Erzsébet-program támogatja pályázatunkat, így megrendezzük a Zempléni Múzeum nyári táborát. A jelentkezőket hamarosan értesítjük a továbbiakról. 

A Zempléni Múzeum évek óta  széles körű múzeumi programot biztosít a közoktatásban tanuló diákok különböző korosztályai számára, de az ehhez használt eszközök már elavultak (több, mint 8 évesek) voltak, és a tagintézmény Cukormúzeumból pedig teljesen hiányoztak. Ezért 2015. év végén intézményünk pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy uniós forrás bevonásával fejleszthesse oktatási-képzési szerepének infrastruktrurális feltételeit.

A kiírás szerint pályázni lehetett alkotókészséget és kreativitást fejlesztő közösségi terek, oktatótermek, gyermekfoglalkoztatók kialakítására, azok fejlesztésére; a fogyatékkal élők hozzáférését támogató infrastruktúra-fejlesztésre; korszerű, internet-csatlakozással rendelkező informatikai pont, vagy korszerűen berendezett önálló részlegek kialakítására.

A rövid pályázati és megvalósítási határidő ellenére a múzeumunk megvalósított egy sikeres projektet, amelynek keretében kialakítottunk egy új 18 fős oktatási teret, amelyet felszereltünk a szükséges bútorokkal és informatikai eszközökkel (szerver, munkaállomások, projektor, notebookok, fénymásoló). Az infokommunikációs akadálymentetsítés kötelező eleme volt a pályázatnak, ennek keretében látássérültek számára készültek különböző tárgyak, melyek segítségével speciális múzeumi foglalkozásokat tudunk biztosítani számukra.  A projekt eredményével részleteiben a http://zempleni-muzeum-palyazat.webnode.hu/ oldalról téjékozódhatnak az érdeklődők.

 

Nyelvváltó

Információk

Nyitva tartás:

   Hétfőtől péntekig:

8.00 - 17.00 között

 

   Szombaton, vasárnap

    és az ünnepnapokon

       10.00 - 17.00 között

 

Belépőjegy árak:

Teljes árú jegy: 600 Ft

Kedvezményes árú jegy: 300 Ft

 

Tárlatvezetés:

    családoknak (6 főig)

        1500 Ft

    csoportoknak (7 fő felett)

        4000 Ft

 

Telefon: 47/777770

 

Cím:

3900 Szerencs, Huszárvár u 11.

 

E-mail: muzeum@szerencs.hu

Képeslap-katalógus

 Képeslapok

Állományvédelem

 

 Copyright © 2017 Zempléni Múzeum  Rights Reserved.