Zempléni Múzeum

Fery Antal grafikusművész a 20. századi magyar grafika egyik jeles alkotója, kedvelt műfajának a fametszés technikájával készült kisgrafikának kiváló, és igen termékeny mestere. Neve hazai és nemzetközi viszonylatban is ismert, kiváltképp az ex libris-gyűjtők népes táborában.

A neves művész így vallott családjáról, származásáról:

„Mindenki tudja Szerencsen, hogy őseim nem Vereckénél jöttek be Magyarországra. A szerencsi cukorgyár építésekor, 1888-ban kerültek ide Morvaországból. Tízen voltunk testvérek: 7 fiú és 3 lány. Három fiú a betűszedést tanulta ki, három pedig a vasesztergályosi szakmát. Én a bádogosságot tanultam ki a gyárban 1923-tól 1925-ig. Kétéves segéd voltam, amikor a Szerencsi Cukorgyár Rt. ösztöndíjával elkezdhettem tanulni az Iparművészeti Iskolában.

"Tizedes" magyar vagyok, mert családomnak az ország teljes ezer esztendejéből 100 év jutott. A családom a véradót is lerótta, mert hét Fery fiú összesen 30 évet katonáskodott, közülük egy még az I. világháború elején elesett, a második 43 éves korában halt hősi halált ugyancsak az orosz fronton, de már a II. nagy háborúban.

A nevem francia eredetű. Őseim a francia forradalomkor emigráltak Morva-, illetve Magyarországra. A felmenők között vannak németek is, úgy hogy gall, germán és szláv keverék vagyok. Én magyarul gondolkodom, magyarul érzek és magyarul imádkozom."

Az 1908. június 12-én született Fery Antal családjának tizedik gyermeke volt. Édesapja, Fery Altó gyári munkásként került Szerencsre, de sajnos a család hamar elveszítette az édesapát. Hasonlóan testvéreihez Fery Antal is a szerencsi cukorgyárban kezdett dolgozni, de felettesei felfigyeltek a mindig és mindenütt rajzoló fiúra, lehetővé tették, hogy 1927-től művészeti tanulmányokat folytasson Budapesten. Az Iparművészeti Iskolában Simay és Helbing tanárok voltak a mesterei.

1935-ben nyerte el a grafikusi oklevelet és eleinte főként reklámgrafikával, plakátok és bélyegtervek készítésével foglalkozott. Első kisgrafikáit – Varga Nándor Lajos irányítása alatt – 1939-ben készítette. Mire belelendült ebbe a műfajba, kitört a második világháború. Az ex libris gyűjtése stagnált, majd a háború végére teljesen elhalt, az exlibris-egyesületek feloszlottak. A művész a könyvjegyeivel egyetlen alkalommal, 1943-ban még szerepelt a Műcsarnok kiállításán, azonban a háború forgószele őt is elragadta, katonai behívót kapott. Grafikusi képesítése miatt a vezérkarnál teljesített szolgálatot, egyszerű közlegényként térképeket rajzolt. Amikor alakulatát a hadi események miatt Nyugatra telepítették, ő is Németországba került, majd hadifogságba esett. Hazatérésekor a megtorlás nem maradt el: bár felróható vétke nem volt, mégis négy esztendeig rendőri felügyelet alatt állt. A büntetés oka az a két antibolsevista plakát lehetett, melyeket a negyvenes években készített. Kollektív műteremben dolgozott, hozzá hasonlóan megbélyegzett művészek társaságában, "dekorációs" munkákon.

Csak az ötvenes évek közepén kezdett újból kisgrafikával, exlibrisszel foglalkozni.

1959-ben újjászületett a KBK - a Kisgrafika Barátok Köre -, és ezzel az egész terület tevékenysége fellendült. (1978-tól haláláig a KBK elnöke volt).

Fery Antal művészi tevékenységéve sok könyv és folyóirat foglalkozott, számos egyéni kiállítása volt (Budapest, Prága, Moszkva, nagyobb magyar városok, stb.) és közös exlibris kiállításokon vett részt. Nemzetközi díjakat is nyert, sok nemzetközi exlibris kongresszuson vett részt.

Tiszta stílusa mentes minden mesterkéltségtől – írja egyik méltatója, dr. Soós Imre –, hű maradt realista látásmódjához, nem engedett az absztrakt vonzásnak, és nem kívánt sohase szürrealista lenni.

Fery Antal szerény, jó humorú ember és művész volt. Számára grafikát vagy fametszetet készíteni a nagy-nagy örömöt jelentett. Jelszava a német ősnyomdászoké volt: irtsd a feketét (azaz könnyítsd meg a nyomtatást). Ez teszi világossá, érthetővé lapjait.

A szerencsi Zempléni Múzeum felvállalta, hogy kiadja alkotásainak a jegyzékét. A 2005-ben megjelent kötetben a művek felsorolása mellett tanulmányok is szerepelnek.

Fery Antal életművét a szerencsi Zempléni Múzeum 1992 óta állandó kiállításon mutatja be, amelyet 2002 óta megújított formában ismerhet meg a művészetpártoló közönség. A tárlat a művész legkiválóbb alkotásait tárja a látogatók elé, tematikus csoportokba rendezve.

2020. január 30-án nyílt meg a Zempléni Múzeum új időszaki kiállítása, amely "A szódavíz, a magyar kultuszital" címet viseli. A szódavíz kultúrtörténetét bemutató kiállítást Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, a kiállítás kurátora nyitotta meg, aki egy érdekes tárlatvezetés keretében mutatta be a máig népszerű ital történetét.

A kiállítás megismerteti a látogatókat a szódavíz feltalálásával, gyártásával és az szénsavval dúsított ital irodalomra és a művészetekre gyakorolt hatásával is. Nemcsak a szódásüveg klasszikus formáit mutatják be, hanem a ma már ismeretlen golyós üvegeket – kracherlit – is, amelyek 100 éve az üdítőitalos és szódás üvegek legjellemzőbb fajtája volt. A kiállítási anyagból kiderül, hogy miként szolgált a szódásüveg politikai üzenetek továbbítójaként, és lett így a korabeli média eszköze.

Bemutatjuk a szódások legjelentősebb versenytársát, a patronos szifont és olvashat az érdeklődő a szódás lováról vagy szamaráról is. 

A több mint 175 éves szikvízgyártás Magyarországon Jedlik Ányos nevéhez fűződik, aki új módszert talált fel a mesterséges ásványvíz előállítására, mivel az addig használt gyártás technológiai leírásai szigorúan védettek és titkosak voltak. A szénsav vízben történő elkeverésének módját azonban nem Jedlik, hanem Joseph Priestley fedezte fel, de találmányával ő vetette meg a magyar szikvízgyártás alapjait.

 A közönség  nemcsak gyönyörködhet a szép és különleges tárgyakban, meg is kóstolhatja a kiállítás tárgyát, a szódavizet, ezért valóban gasztrointeraktív kiállításról van szó.

A 17. század elejétől felemelkedő, egyre nagyobb vagyonnal és tekintéllyel rendelkező Rákóczi család és a hegyaljai mezőváros, Szerencs története több ponton összekapcsolódik.

A Rákóczi család a Bogát-Radvány nemzetség leszármazottja. A Rákóczi nevet a nemzetség egy Balázs nevű tagja használta először 1328-ban. Szűkebb pátriájuk évszázadokon át Zemplén vármegye volt.

A család vagyonának és az ezzel járó tekintélynek megalapozója Rákóczi Zsigmond volt. Ő korának legnagyobb ívű politikai karrierjét futotta be. 1544-ben egy kisbirtokosi családba született, de ügyes pénzügyi manővereinek és jó házasságainak köszönhetően nagy kiterjedésű és jelentős birtokok, várak, kastélyok ura lett, s életének utolsó időszakában Erdély fejedelmévé választották.

A 15. század végén mezővárosi rangot kapó Szerencsnek török hódoltság időszakában fontos földrajzi-stratégiai szerepe volt. A Némethy Ferenc tokaji várkapitány által építtetett erődítmény mellett jelentőségét az adta, hogy a hegyaljai borvidékhez tartozott. Rákóczi Zsigmond a tokajiból kiszakított szerencsi uradalom zálogbirtokát 1583-ban kapta meg, s ez 1603-ban a család örökös tulajdona lett. Itt építette meg Zsigmond a Rákócziak első várerődítményét. Itt születtek fiai: György, (a későbbi erdélyi fejedelem), Zsigmond és Pál. Több évtizeden át, (egészen 1616-ig) Szerencs volt a Rákóczi-birtokok központja. Végső akarata szerint ide temették el az első Rákóczit, aki Erdély fejedelmi címét is viselte.

Fia, I. Rákóczi György életében is fontos szerepet töltött be, hiszen ez volt születésének és nevelkedésének színhelye. Házasságkötése után ugyan Sárospatak átvette az irányítást, a fejedelem mindig figyelt a katonai funkciói mellett jelentős uradalmi központi szerepét betöltő Szerencsre. Az 1644-es ostromát követően elrendelte a vár teljes felújítását.

Rákóczi György és utódainak idején a család vagyona hatalmasra gyarapodott, ennek megfelelően Szerencs jelentősége csökkent. A század végéig helyőrség tartózkodott a várban, de a török kiűzése után végvári szerepe megszűnt. Ugyanakkor a gazdasági funkciója megmaradt, vadászkastélynak is szívesen használták a család tagjai.

II. Rákóczi Ferenc is többször időzött a már helyőrség nélküli várkastélyban. Az építmény a kuruc szabadságharc idején újra fontosabb szerepet kapott, a fejedelem és kísérete gyakran tartózkodott itt 1708 és 1709 során, s átépítését is elrendelte.

A szatmári béke után néhány évvel, 1715-ben rendezte az udvar a Rákóczi birtokok sorsát. Rákóczi Ferenc részét elkobozták, de a hatalmas vagyon fele testvére, Julianna kezén maradt. Így a szerencsi uradalom felét is Rákóczi Julianna, illetve férje révén az Aspremontok örökölték. Bár a későbbiekben az uradalom tulajdonosai változtak, a Rákóczi-korszak emléke mégis fennmaradt: az évszázadok folyamán a várat mindig Rákóczi-várként. Szerencs lakossága napjainkban is büszke e kötődésre, és méltóképp igyekszik őrizni a nagy történelmi család emlékét.

Állandó kiállításunk eredeti, elsősorban régészeti feltárásból származó tárgyak tárgyak, és rekonstrukciók segítségével idézi fel a Rákócziak korát. Fegyverek, használati eszközök, kerámiacsempék mellett bemutatjuk a fejedelemnek, és második feleségének, Gerendi Annának az ünnepi viseletét is. Megemlékezünk a szerencsi vár építésének különböző korszakairól is, melyet leglátványosabban a vár makettje szemléltet.

A szerencsi Zempléni Múzeum új állandó kiállítása az intézmény legjelentősebb kollekcióját, a nemzetközi hírű képeslevelezőlap-gyűjteményt tárja a látogatók elé.

A képes levelezőlap egy olyan nyomdatermék, amelynek az elsődleges funkciója az üzenetközvetítés. Arra szolgál, hogy a feladó által elküldött üzenet - a posta mindenkori szabályai szerint bérmentesítve, nyitott formában, a posta közvetítésével - eljusson a címzetthez. Illusztrált oldalát nyomdai vagy fotografikus eljárásokkal készítik, és sokszorosítva, nagy példányszámban kerül üzleti forgalomba. A képeslap azonban több, mint egy egyszerű postatermék, hiszen az előoldala értékes képeket, a hátoldala pedig fontos írásos információkat tartalmazhat.

Kiállításunk célja, hogy felhívjuk a figyelmet erre az érdekes kordokumentumra. Bemutatjuk történetét, megjelentetésének körülményeit, régi és újabb funkcióit.

Ráirányítjuk a figyelmet arra, hogy a képeslap sokáig a legnépszerűbb postai termék volt, amely által emberek millió tartották a kapcsolatot egymással. Megismerkedhetünk egy századelős képeslapbolt belső berendezésével, kínálatával. A postaenteriőr segítségével bemutatjuk a postaszolgáltatás fejlődését. A tárlókban a bolt kirakatát utánozva a képeslapok sokasága jelenik meg, ahol mindig megújuló részekkel várjuk látogatóinkat.

Míg az első teremben a képeslap mint használati tárgy jelenik meg, a másodikban már a gyűjtésen van a fő hangsúly. Itt azokat a különlegességeket mutatjuk be, amire minden gyűjtőnek rácsillan a szeme. A híres kompozitlap, a Napóleont ábrázoló "összerakós" sorozat mellett az un. átvilágítós lapok a legnépszerűbbek, de sok más különleges technikával készült darab is megtalálható itt. A gyűjtemény darabjaiból sokat mind eredeti, fizikális formában, mind pedig digitális változatban bemutatunk az informatikai eszközök segítségével.

A kiállítás ezen részében emlékezünk meg az adományozó-múzeumalapítóról, dr. Petrikovits Lászlóról és a múzeum első igazgatójáról, Angyal Béláról.

Élményelemekben is gazdag az új kiállítás: korabeli ruhába öltözve fényképezkedni lehet az eladó kisasszonnyal, vagy a fess távirdász tisztúrral. A másik teremben egy régi utcai telefonfülke audioguide-ként működik. A"papírnemű áruház" tárgyait pedig érinteni, tapintani lehet, ezek a fogyatékkal élők, pl. a látássérültek számára élménydúsabbá teszik a látogatást.