Ezen írásunkkal a száz esztendővel ezelőtt, 1920. február 20-án született Salánki Istvánra (1920–2014) emlékezünk, aki 60 évig állt a Szerencsi Cukorgyár szolgálatában, egész életét az üzem irányításának és a gyártörténet kutatásának szentelte,majd a Cukormúzeum vezetőjeként dolgozott. Emléke nemcsak családtagjai, ismerősei, munkatársai körében él, elmélyült, széles körű tudása, a munkához való hozzáállása, szorgalma példát ad Szerencs város egész közösségének.

 

A Salánki család a Felvidékről, Zsolnáról származott, korábban a Smirák nevet használták. A családfenntartó édesapa a trianoni döntéssel elszakított városból Barcsra került, ahol postavezetőként tevékenykedett.  Két fia és egy leánya még a Felvidéken született, de a család legkisebb gyermeke már a Dráva-parti kisvárosban látta meg a napvilágot 1920. február 20-án.

Nem sokkal később a család ismét költözni kényszerült, az édesapát ugyanis Vácra helyezték. A legkisebb fiú okos volt és érdeklődő. 1937-ben érettségizett kitűnő eredménnyel a szigorú oktatási és nevelési elveiről híres piarista gimnáziumban. Gimnazistaként a történelem volt a kedvenc tárgya, de a jobb megélhetés reményében a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki szakára iratkozott be.  A családfő korai rokkantnyugdíjazása miatt a négy gyermeket nevelő és taníttató család nehéz anyagi helyzetben volt, ezért az egyetemista fiú számára szinte kötelező volt a kitűnő eredmény és az azzal járó tandíjmentesség. 

A II. világháborúra tekintettel 1941-től felgyorsították az egyetemi képzéseket, előfordult, hogy egy szemeszter alatt két félév tananyagát kellett elsajátítani. Emiatt Salánki István már 21 évesen diplomát szerzett kitűnő eredménnyel, és ezzel az egész ország legfiatalabb vegyészmérnöke lett.

Negyedéves korától kisegítő tanársegédként dolgozott a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszéken, majd a diploma megszerzése után is a Műegyetemen maradt, célja a műszaki doktorátust megszerzése volt. 1942-ben, 22 évesen kinevezték a megüresedett adjunktusi állásra.

A háború és Budapest ostroma nagy veszteségeket okozott neki, mivel egy bombatalálat elpusztította az otthonát, hosszú ideig a testvérénél kell meghúznia magát. Helyzete annyira kilátástalan volt, hogy 1946-ban otthagyta az egyetemet, és megpályázta a Magyar Cukoripar Rt. Szerencsi Gyárának lakással is járó fővegyészi állását. 1946 októberétől beosztott üzemvegyészként, majd ezt követően 1947-ben fővegyészként dolgozott.

 

A cukorlé tisztaságát ellenőrzi Salánki István fővegyész és Boros János, a szűrőállomás vezetője (Híradó, 1953. november). A kép forrása: https://hogyantortent.com/regi_magyar_diafilmek_798/

 

Tudományos terveit mégsem nem adta fel, szeretett volna visszatérni Budapestre és újra az egyetemen oktatni. 1954 júniusában azonban hirtelen elhunyt a gyár főmérnöke és Salánki Istvánnak ajánlották fel a megüresedett pozíciót, aki a maradás mellett döntött. 1958-ban újra felvetődött a fővárosba költözés lehetősége, ekkor a minisztériumba akarták vinni az iparág főmérnökének, ám ő erősebbnek érezte a gyárhoz való kötődését. 1980-ig, nyugdíjba vonulásáig a Szerencsi Cukorgyár főmérnökeként tevékenykedett.

 

A Szerencsi Cukorgyár mindenkor a magyar cukoripar élvonalához tartozott. 1950 és 1988 között a gyárat 15 alkalommal minősítették a hazai cukoripar legjobb üzemének, sőt egy alkalommal az egész élelmiszeripar legjobb vállalata volt.

 

Salánki István nyugdíjasként ismét kedvenc tárgyával, a történelemmel foglakozhatott, ugyanis Pál György igazgató 1982-ben felkérte, hogy végezzen gyártörténeti kutatásokat. Az 1948-ig tulajdonos Magyar Cukoripar Rt.  iratanyaga ugyan a második világháborúban megsemmisült, a gyár iratai is elvesztek, de mégis fennmaradt annyi dokumentum, amelynek segítségével sor kerülhetett gyár történetének megírására.  Hatévi kutatás után elkészült „A Szerencsi Cukorgyár 100 éve” című jubileumi kiadvány. Ezen kívül Salánki István közreműködött „A magyar élelmiszeripar története” című kötet cukoripari részének megírásában is.

A Szerencsi Cukorgyár 1989-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A centenáriumra a gyár dolgozói nagy gonddal készültek. Pál György igazgató kezdeményezte egy szakgyűjteményt létrehozását.  „A Szerencsi Cukorgyár Üzemtörténeti Kiállítása és Nemzetközi Cukorgyűjteménye”, közismerten a „Cukormúzeum” néven működő intézményt Salánki István nagy szaktudással és lelkesedéssel vezette hosszú éveken át. A Szerencsi Cukorgyár történetéről senki nem tudott többet, mint a nagyüzem gyémántdiplomás, nyugdíjas főmérnöke, Salánki István.

 

 

Salánki István a Magyar Élelmiszer Tudományos Egyesületben is aktívan tevékenykedett, főleg a cukoripari szakosztályban, 1982 óta a tudomány- és technikatörténeti szakosztályban, ennek 1994-től vezetője volt. Kiváló Dolgozó, Aranyjelvényes Újító, megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, Szerencs Pro Urbe Díját, a MÉTE szinte valamennyi kitüntetését. Az általa vezetett múzeum 1997-ben „Az Év Múzeuma” országos pályázaton különdíjat nyert.

 

Szerencsi Város Önkormányzata 1996-ban a Millecentenárium alkalmából alapított városi kitüntetésben részesítette, majd 2000-ben Pro Urbe Szerencs kitüntetéssel ismerte el munkásságát.

 

Életének 94. évében, 2014. szeptember 24-én távozott az élők sorából.

 

Majoros Judit

Nyelvváltó

Információk

Nyitva tartás:


Hétköznapokon:

8.00-16.00 óra között

Szombat, vasárnap, ünnepnapok:

10.00-16.00 óra között

 

Belépőjegy árak:

Teljes árú jegy: 600 Ft

Kedvezményes árú jegy: 300 Ft

 

Tárlatvezetés:

    családoknak (6 főig)

        1500 Ft

    csoportoknak (7 fő felett)

        4000 Ft

 

Telefon: 47/777770

 

Cím:

3900 Szerencs, Huszárvár u 11.

 

E-mail: muzeum@szerencs.hu

Képeslap-katalógus

 Képeslapok

Állományvédelem

 

 Copyright © 2020 Zempléni Múzeum  Rights Reserved.