DigiMúzeum a gyakorlatban

A tanulók nagy érdeklődésére való tekintettel a DigiMúzeum „szakköri” foglalkozásai a már megtartott 4 foglalkozáshoz kapcsolódóan, még további 6 foglalkozással egészültek ki. Így az előre tervezett 8 alkalom helyett 10 alkalommal látogattak el a múzeumba gyerekek.

Így a következő 6 alkalommal már gyakorlati órák következtek, melynek során a tanulók nem csak leválogatták és digitalizálták (szkennelték és adatbázist építettek) Fery Antal ex libriseit, hanem saját maguk is készítették el a kiállítást. Ezeken a foglalkozásokon a tanulók a tabletek kezelésén túl megtanulták a különböző keresőfelületek használatát, keresési technikákat, szkennelők használatát, valamint Excel tábla segítségével adatbázist készítettek az ex librisekhez.

Ezen kívül megismerkedtek egy rendhagyó sokszorosítási technikával, a monotípiával. A technikát Sallai Tibor művésztanár mutatta és tanította meg a diákoknak.

Végül a tanulók elkészítettek egy kiállítást, amely az iskolában tekinthető meg 2017.december 15-től.

A kiállítás 3 témában készült el. Az ünnephez kapcsolódóan kiválogatásra, feldolgozásra és reprodukcióra kerültek az ex herbárium és a karácsonyi ünnephez kapcsolódó ex librisek, valamint az általuk monotípia technikával készült alkotások.


© 2019 Zempléni Múzeum. All Rights Reserved.